2016. június 7., kedd

Védett értékek hete - díszes tarkalepkétől az erdei szitakötőig

Egy újabb olyan hetet zárhatok le magam mögött, amikor elmondhatom, hogy érdemes volt a természetet sűrűbben járnom. Szinte minden napra jutott valami újdonság, vagy olyan élőlény, legyen az lepke vagy virág, amit most sikerült először lefényképeznem vagy új színben megörökítenem.

Ugyan az élőlényeknél nem az eszmei érték a mérvadó, de kétségtelen, hogy mind az első, mind az hét zárásával megtalált erdei szitakötő eszmei értéke: 50 000 Ft
Tehát az első, amit találtam a díszes tarkalepke. Utánaolvasva kiderül, hogy legerősebb állományai már csak a Kárpát-medencében és a Baltikumban vannak. Igazság szerint, ha a Ambrus Andrással, a Fertő-Hanság Np munkatársával nem tartanám a kapcsolatot, a figyelmem elsuhant volna mellette, mert először erdei szemeslepkével azonosítottam. Csak amikor egy helyben körözött egy napfényes erdei útnál, akkor tűnt fel az érdekes mintázata. Ennek az egyetlen példánynak a jelenléte reményt ad, hogy a faj több képviselője is felbukkanhat az erdőben.

Díszes tarkalepke 
Aztán jött a második csoda. A kis színjátszólepkék is ezen a héten mutatták meg igazán magukat. Szinte minden pocsolya környékén felbukkantak, de az erdő helyett inkább a szántóföldekre vezető utaknál repkedtek. Korábban már megörökítettem őket, de azok a példányok színtelenek, kopottak voltak. A képen szereplő lepke egyik szárnyán látható a "színjátszás", ami a napfénynek köszönhető.

Kis színjátszólepke
A harmadik a kis rókalepke új nemzedéke volt. Szakmai (lepkés) beszélgetést követően két zivatar közötti napos időt kihasználva kimentem a kutyámmal sétálni és a beszélgetésben emlegetett kis rókalepke éppen előttem napozott az úton. Szerencsére teljes szépségében.

Kis rókalepke
Majd sikerült rábukkannom egy újabb védett növényre, a szántóföldeket egykoron sűrűn kísérő konkolyra. Ő a 12. védett növény, ami a Rábaközben előfordul. Egy kukoricatáblát kísértek végig két oldalról a rózsaszínű virágok. Talán elkerüli a gyomirtás és jövőre erősebb lesz a jelenléte.

Konkoly
A következő napon furcsa hangra lettem figyelmes az egyik vázánkból. Mikor kézbe vettem, ott ciripelt benne a fogasfarkú szöcske. A védett kis állatot korábban már rétek mellett megtaláltam, azóta hiába kerestem, hogy ellenőrizzem, megtalálható-e még felénk. Erősen megfogyatkozott állományának köszönheti a védettségét. Hogy mit kereshetett egy vázában?

Fogasfarkú szöcske
És az eltelt hét zárásaként: az erdei szitakötő. Példányait a Bogyoszló közeli Tölösi-erdőben észleltem, csak a feketelábú szitakötőhöz való hasonlatossága végett, nem gondoltam, hogy ő az erdei szitakötő. Legfeltűnőbb elkülönítési jegye a zöld fej és torrész. Európában sok helyütt ez a faj is erősen megritkult. 

Erdei szitakötő

Ez történt 2021-ben

Rövid összefoglaló 2021. évben tapasztalt természeti csodáiról. Újra előkerültek a zöld varangyok. Ami azért is lényeges, mert az év kétéltű...